Bankszámlaszámunk 2023.májusában megváltozott! Kérjük az összeg átutalását körültekintően intézze! Bankszámlaszámunkat megtalálja honlapunkon a Fizetési módok menüjében.
FRANKL Pharma Europe KFT
5 éve tünetmentesen – A Kovács testvérek története
A fizikai tünetek mellett a psoriasis lelki sebeket is tud ejteni, hiszen az emberek többsége nem ismeri ezt a betegséget, fertőzőnek gondolják és a pikkelysömörben szenvedő személyt könnyen kiközösítik. Ezzel a problémával is meg kellett küzdenie Kovács Ferencé nagykorú fiainak, akik szinte mindent kipróbáltak, mire találtak egy olyan megoldást, ami mindkettőjük számára hatásos volt.
Tamás most 44 éves, öccse, Ferenc 40. Húszas éveik vége felé jártak, amikor mindkettőjüknél először megjelent a térdükön és a könyökükön a pikkelysömör. Az eltüntetést az is akadályozta, hogy az orvos sem tudta számukra megmondani, mi lehet a baj és azt javasolta a fiúknak, hogy vetessék ki a mandulájukat. A műtét meg is történt, Tamás és Ferenc akkor már mandula nélkül, de még mindig pikkelysömörösen folytatták a harcot a betegség ellen.
Édesanyjuk, Anikó elmondása szerint az egész család megszenvedte ezt az időszakot, főleg, hogy nem térhettek ki az emberek elítélő pillantásai elől sem. „Hiába tudtuk, hogy a psoriasis nem fertőző betegség, nem tudtuk mindenkinek elmagyarázni, sokan álltak inkább arrébb a fiaimtól és tartottak attól, hogy ők is el fogják kapni.” – meséli az édesanya, akinek egyik fia autószerelőként, míg a másik szakácsként dolgozik. Szakácsként talán még nehezebb meggyőzni akár a főnököt vagy a munkatársakat, hogy a pikkelysömör semmilyen hatással nem lesz a készülő ételek minőségére vagy a kollégákra, így a zavaró viszketés mellett emiatt is fontos volt, hogy minél előbb megoldást találjanak a problémára.
A család szinte minden létező kenőcsöt, készítményt és házi praktikát kipróbált az évek során, de semmi nem volt hatásos. Többek között a Closanasol és a Flucinar kenőcsöt is használták egy ideig, de egyik sem nyújtott megoldást az egyre zavaróbb betegségre, ami főleg nyáron, a rövidnadrágok és rövidujjú pólók előkerülésével vált egyre kellemetlenebbé. Tamás az interneten bukkant rá a Psoratinex termékcsaládra, és meg is vásárolta a készítményt. Hatalmas boldogság volt számukra, hogy a kudarcsorozat után végre valami valóban bevált. „Annyira örültünk a készítmény hatékonyságának, hogy el is meséltük a patikában, milyen elégedettek vagyunk vele.” – osztja meg velünk élményeit Anikó.
Ferenc már 5 éve teljesen tünetmentes, Tamásnak időszakosan elő szokott jönni néha, de a Psoratinex mindig újra bizonyít. Természetesen az étkezésre is odafigyelnek azóta, többek között nem esznek füstölt húst, kerülik a glutént és a laktózt, nem dohányoznak és nem isznak alkoholt. A kenőcsöt, amikor szükséges, naponta kétszer-háromszor is használják, de így is másfél hónapra elég. A Kovács fiúk nagyon boldogok, hogy a termékcsalád segítségével újra teljes életet élhetnek, és az idei nyáron sem kell hosszú ruhákba rejteniük magukat a hőség elől.
FONTOS! A Psoratinex honlapján és egyéb kommunikációs felületein olvasható beszámolók mind valódi emberek, személyes beszámolóiból készülnek. Ön is elmesélné történetét? Írjon a psoratinex@psoratinex.hu címre, bátorságát ajándékcsomaggal háláljuk meg!